2022. június 1–8.
Centenáriumát ünnepli idén a Városmajori Szabadtéri Színpad. Az ünnepi nyári évadot a Szabadtéri Színházak Találkozója nyitja meg, amelyet a Szabadtéri Színházak Szövetsége (SZSZSZ) közösen szervez a Városmajori Szabadtéri Színpaddal. A fővárosi közönség 2022. június 1. és 8. között 9 emblematikus produkciót láthat az SZSZSZ elsősorban vidéki színházainak a kínálatából válogatva. Érkeznek nagyszínpadi és kamaraprodukciók – Kőszegről, Gyuláról, Szentendréről, a balatoni Kultkikötőből is. A szabadtéri színházak közös jelmondata 2022-ben is így hangzik: „Szabadtéren – szabadabban”.
Pócza Zoltán, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke – egyben a Kőszegi Várszínház igazgatója – így fogalmaz: „Mivel 25 éves lett a Szabadtéri Színházak Szövetsége, kitaláltuk, hogy közös rendezvénnyel is megünnepelhetnénk a negyedszázados jubileumot. Ezért rendezzük meg idén először a Szabadtéri Színházak Találkozóját. Mindannyian létrehozunk rendkívül értékes saját produkciókat is, amelyeket most még nagyobb nyilvánosság elé tudunk tárni 2022. június 1. és 8. között a budapesti Városmajori Szabadtéri Színpadon.”
Zenés vígjátékkal nyit a találkozó: Az Öreghíd alatt című előadást Göttinger Pál rendezte. Egy darab a szerelemről, sorsról, kötelességről, régi adósságokról, közösségről – az adott szóról. S arról, vajon miért választjuk az előttünk felragyogó számtalan lehetőség közül szinte mindig a lehető legrosszabbat… A Kőszegi Várszínház vendégjátéka június 1-jén látható. Főbb szerepekben: Ullmann Mónika, Grisnik Petra, Kálid Artúr, Epres Attila, Trokán Anna.
Szinetár Dóra és Makranczi Zalán játssza a Dunakanyar főszerepeit. Az előadást Szinetár Miklós rendezte. Valahol a Dunakanyarban egy férfi téved be még éppen zárás előtt egy presszóba gyors duplakávéra. Egy nő áll a pultban. Két középkorú, magányos, elbűvölő lélek találkozik. A néző Karinthy Ferenc könnyed iróniával, finomsággal és érzelmekkel teli, fanyar humorú, egyfelvonásos darabját nézve juthat el a kérdésig: tudunk-e egymáshoz kapcsolódni egy véletlenszerű, fura találkozással, amit csak úgy elénk hozott a sors? A Szentendrei Teátrum előadása június 2-án látható a Városmajorban.
A Hamlear Shakespeare két művének – Hamlet és Lear király – cselekményét fűzi egybe, azok egymásra rímelő viszonyait, konfliktusait összehangolva kínál nagyívű, a főhős ifjúkorától öregkoráig tartó, burleszk elemekkel át- meg átszőtt, ugyanakkor finom és igényes paródiát. A két szerző, Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba darabja nemcsak a dán királyfit, Hamletet hagyja életben, hogy utána Learként uralkodjon Britannia felett, hanem ebbe még belesző egy magyar ikont, Bánk bánt is. Az alkotók által „harsány, abszurd, Monty Python-szerű komédiaként” meghatározott darab jól játszható helyzeteket, izgalmas, számos, hosszú utat bejáró karaktert és igazán egyedi nyelvi humort ígér. Főbb szerepekben: Nagy Ervin, Sipos Imre, Vasvári Csaba, Papp János, Jegercsik Csaba, Ágoston Péter, Kovács Vanda. A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és a Gyulai Várszínház közös produkciója – Őze Áron rendezésében – június 3-án tekinthető meg.
Grecsó Krisztián Libri-közönségdíjas regényéből készült Grisnik Petra monodrámája, a Vera Göttinger Pál rendezésében Egy kislány a nyolcvanas évek Magyarországán. Figyel, tanul. Tanulja a világot, aminek a megértése bármikor nagy feladat lenne, de ebben az évtizedben különösen az. Tanulja a többi gyereket – tanulja a felnőtteket. Ahogy elmerül a sok kis részletben, szépen lassan világossá válik számára: a körülötte lévők nem mondanak igazat. Családi titkokat felfedni nemcsak tudás, de bátorság kérdése is. A Kőszegi Várszínház produkciója a Városmajori Szabadtéri Színpad kisszínpadán látható június 4-én.
A Dalok a kamrából című gasztrokoncert borkóstolóval társul, így különleges, kulturális és gasztronómiai élményt nyújt a nézőknek. Az előadás Mautner Zsófi gasztroblogger konzulensi közreműködésével jött létre, és a karantén alatt megváltozott gasztronómiai szokásainkról szól. A Soharóza kórus a sütési-főzési szokások átalakulását a nagymamamódszerektől az aktuális hipszter trendekig, a takeaway-kultúrát és a karanténlét sok más elemét járja körbe. A Dalok a Kamrából a Catwalk Concert Productions és a Városmajori Szabadtéri Színpad első közös produkcióját két alkalommal, június 5-én 19 órától, illetve 21 órától is játsszuk.
Darvasi László korunk egyik legkiválóbb magyar írója. Költői szépségű darabjában Karády Katalin (Bartha Boróka) élete szerepét alakítja szívfájdító módon, hogy visszataláljon „az igazsághoz, / a normális, nappali fényhez, / a szabad levegőhöz, / a szélhez…” A mindenki által ünnepelt és rajongott dívát ezúttal a Gestapo 525-ös számú cellájában látjuk és halljuk. Hogyan lesz egy szenvedéstörténetből megváltástörténet. A Gyulai Várszínház 2021-es ősbemutatóját, a Karády zárkája című előadást – Béres László rendezésében – június 6-án a fővárosi közönség is megtekintheti.
A Városmajori Szabadtéri Színpad 2021-ben bemutatott saját produkciója a Covid okán szociálisan elszigetelt fiatalokra fókuszál. Az elsősorban középiskolásokat célzó zenés színházi előadás, melynek zenei vezetője Beck Zoltán, a 30Y zenekar alapítója, Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékának átirata, melyben az eredeti dráma csupán kiindulópont. Az Ahogy teccik – nemtragédia című parafrázist a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei adják elő június 7-én.
Van, aki nem ismeri Süsü, Mirr-Murr vagy Gombóc Artúr nevét? Aligha! Ha mégis akad, aki még nem találkozott velük, akkor most itt az alkalom. A Csukás István meséiből készült különleges előadás, a Süsü és barátai remek szórakozás az egész családnak. A Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány produkciója a Szabadtéri Színházak Találkozójának keretén belül érkezik a Városmajori Szabadtéri Színpadra június 8-án.
Gergye Krisztián Társulata új produkciójában a képzőművészet és a tánc párhuzamaira fókuszál. A Szinesztézia című előadásperformance-etűdök füzéréből áll, melyek két előadó, Nagy Csilla és Gergye Krisztián egy-egy gondosan kiválasztott műalkotásra adott reflexióit helyezik egymás mellé. Az előadás a Szentendrei Teátrum, a Kőszegi Várszínház és a Gergye Krisztián Társulata koprodukciójában készült a Ferenczy Múzeumi Centrum szakmai támogatásával.
Bővebb információ: https://varosmajoriszinpad.hu/szabadteri-szinhazak-talalkozoja/