Hangulatos zenei felütéssel kezdődött a Szabadtéri Színházak Szövetségéhez tartozó intézmények közös évadnyitó sajtótájékoztatója a Thália Télikertben. Nagy Viktor, a Kultkikötő alapító igazgatója ismertette a Szabadtéri Színházak Találkozójának programjait, melyek között tizenhárom előadás, egy kiállítás és egy szakmai konferencia is várja a közönséget. Varga Richárd, a Veszprém–Balaton 2023 EKF képviseletében hozzátette: – A színházi koncepció kidolgozásakor alapvetésként fogalmazódott meg bennünk, hogy szeretnénk a színházi előadásokat kimozdítani a klasszikus vagy klasszikusnak vélt terekből, szeretnénk erdőbe, a Balaton-partra, az utcákra, az emberek közé kivinni egyes produkciókat. Mint mondta, a szabadtéri színház mint forma egyértelműen illeszkedett ebbe az elképzelésbe, ezért is volt szinte magától értetődő az EKF számára, hogy támogatni szeretné a Szabadtéri Színházak Találkozóját. Fontos volt számukra az is, hogy a döntően Veszprémre koncentrálódó színházi programjaik mellett ez a fesztivál a régióba, a Balaton partjára visz majd érdekes és izgalmas előadásokat.
Itt olvasható a Magyar Nemzet írása:
https://magyarnemzet.hu/kultura/2023/05/nyaron-mi-vagyunk-a-szinhaz-az-orszagban