Pócza Zoltán: „A pályázatok kőszínházakkal, független szakmai szervezetekkel, színházakkal, művészekkel való együttműködésekre is lehetőséget teremtenek”

„Újabb 6 milliárd forintos lendületet kap az előadóművészet”, mondta Dr. Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter az előadóművészeti szervezetek 2025-ös támogatásáról tartott sajtótájékoztatón, július 31-én, a Nemzeti Színház épülete előtt – szabadtéren.

A tárcavezető kiemelte: tavaly 7 milliós közönségtábora volt a színházainknak, s csaknem 1 millióan vettek részt hangversenyeken. „Európában ezzel lakosságarányosan a bronzérmet szereztük meg. Mi pedig az európai uniós kulturális támogatásoknak a dupláját biztosítjuk kulturális szervezeteink, előadóművészetünk és a teljes magyar kultúra részére” – tette hozzá Hankó Balázs.

Majd rátért arra: „Újabb 6 milliárd forinttal adunk lendületet szerte a Kárpát-medencében a kiváló magyar előadóművészetnek, színházainknak, zenénknek, táncművészetünknek és a szabadtéri színházaknak és rendezvényeknek is.” Megtudtuk: az idei előadóművészeti támogatásokra összesen 1149 pályázat érkezett be, több, mint tavaly, de a nyertesek aránya és a biztosított összeg is magasabb az előző évinél, idén mintegy 500 pályázat nyert. „Erősödik a vidék” – fogalmazott a miniszter: a pályázatok 30 százaléka Budapestre, 60 százaléka vidéki előadóművészeti eseményekre, rendezvényekre biztosít forrást és támogatást. 50 milliós keretet különítettek el a bábszínházak számára népmesei, népművészeti hagyományaink bemutatására. Emellett 75 millió forinttal támogatják egy idős színészeket támogató alapítvány létrehozását.

Fülöp Péter, a Magyar Teátrumi Társaság ügyvezető titkára arról beszélt: ez a támogatás is megnyitja annak a lehetőségét, hogy ne csak a kőszínházakat, hanem a független színházakat, azokat a társulatokat, amelyek nem rendelkeznek saját kőszínházi épülettel, kiemelten támogassa a magyar kormányzat.

Fülöp Péter, a Magyar Teátrumi Társaság ügyvezető titkára

Kirják Róbert, a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnöke kiemelte: úgy kezdhetik el az új évadot, hogy a támogatások ismertek lesznek számukra. Reményeik szerint a következő évadban folyamatos, megbízható forrásokból tudják működtetni színházaikat. A pályázatok közül példaként hozta fel az ifjúsági előadások támogatását. „A jövő nemzedékének kinevelése az egyik legfontosabb feladatunk” – mondta.

Pócza Zoltán, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke ismertette: a szövetség 16 tagszínházának legnagyobb része vidéken működik. „Európában talán egyedülálló az a kulturális, turisztikai gazdagság, amelyet a szabadtéri színházak nyújtanak”, említette, hozzáfűzve: ebben az évben külön soron lehetett a szabadtéri színházaknak pályázni, nemcsak produkciókra, hanem infrastrukturális, technikai, műszaki fejlesztésekre is. A pályázatok kőszínházakkal, független szakmai szervezetekkel, színházakkal, művészekkel való együttműködésekre is lehetőséget teremtenek. Hangsúlyozta: minden évben több tucat új bemutatójuk van és több mint félmillió nézőt várnak színházaikba.

Kiss János, a Magyar Táncművészeti Egyetemet fenntartó kuratórium elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke kiemelte: a színházak, zenekarok táncegyüttesek a támogatás tudatában biztonsággal kezdhetik évadukat. A táncművészetről szólva hozzátette: példaértékű, hogy ilyen korán megtudhatják a szervezetek, hogy milyen forrás áll rendelkezésre. „Eddig soha nem volt a táncművészetnek külön fejezeti kerete. Ez egy óriási elismerés, óriási előrelépés a magyar táncművészeknek” – zárta mondandóját.

Dr. Hankó Balázs: „Erősödik a vidék”