Bogyó és Babóca – Utazás Álomországba
Az Összpróba Alapítvány a Kultkikötőben is bemutatta legújabb gyerekelőadását. Bartos Erika meséi alapján írta: Jeli
Nézőnktől kaptuk a földvári fotókat
Megújul a Kultkikötő Balatonföldvári Szabadtéri Színpada. Gyönyörű lesz. Helyi nézőnk küldte a képeket. Köszönjük!
GRATULÁLUNK CSELÉNYI NÓRÁNAK
Gratulálunk!!! Cselényi Nóra Jászai Mari-díjas jelmeztervező, a kaposvári Csiky Gergely Színház örökös tagja - aki
Jön Gregory Porter!
Igazán különleges koncerttel nyitja meg 2025-ös szezonját a Margitszigeti Színház: május 17-én a jazz koronázatlan
Szórakoztató előadássorozat a főváros titokzatos épületeiről a Kultkikötő szervezésében
Zubreczki Dávid építészeti szakíró Templomséták Budapesten című könyve négy év után újra megjelent, ennek kapcsán
Megkezdték munkájukat az idei Országos Színházi Találkozó versenyprogramjának válogatói
Milyen jó hír!!!! A Szabadtéri Színházak Szövetségéhez tartozó intézmények vezetői közül hárman is benne vannak
Ismerjen meg minket
Szövetségünk 1997-ben alakult azzal a céllal, hogy összefogja a hivatásos magyarországi szabadtéri színházakat, erősítse a szabadtéri színházi kultúrát, intézményeink társadalmi rangját emelje, kapcsolatot tartson a hazai szakmai szervezetekkel, intézményekkel, hatóságokkal. Egyik fő célunk, hogy műsorainkat összehangoljuk, közösen új produkciókat is hozzunk létre. Fontos a külföldi fesztiválokkal való kapcsolattartás, a tapasztalatok átvétele, műsorcsere.
Jelenleg 17 színház tartozik tagjaink körébe: Agria Nyári Játékok-Eger, Esztergomi Várszínház, Gyulai Várszínház, Kisvárdai Várszínház, Kőszegi Várszínház, Kultkikötő Balaton, Margitszigeti Színház, Mandala Színház és Nyári Játékok Közhasznú Nonprofit Kft., Nagyerdei Szabadtéri Játékok-Debrecen, Rózsakert Szabadtéri Színpad, Szarvasi Vízi Színház, Szegedi Szabadtéri Játékok, Szentendrei Teátrum, Városmajori Szabadtéri Színpad, Zsámbéki Nyári Színház, Kvártélyház Szabadtéri Színház-Zalaegerszeg, Veres 1 Színház-Mézesvölgyi Nyár.
A júniustól augusztus végéig tartó összművészeti fesztiváljainkon a legjelentősebb hazai és külföldi művészek lépnek fel a prózai és zenés színház különböző műfajait képviselve. Évente több mint 50 új bemutatót és 400 előadást tartunk. Aki felkeres nyaranta minket, a művészetek változatossága várja és a kultúra legjobb előadásaiban gyönyörködhet. Látogasson el Ön is rendezvényeinkre.
Pócza Zoltán
elnök
Szabadtéri Színházak Szövetsége

KIEMELT TÁMOGATÓNK


NEA pályázat
Pályázó neve: Szabadtéri Színházak Szövetsége
Regisztrációs szám: H1037027
Pályázati azonosító: NEAO-KP-1-2023/2-000756

Nemzeti Együttműködési Alap pályázat
Pályázó neve: Szabadtéri Színházak Szövetsége
Pályázati azonosító: NEAO-KP-1-2024/2-001154